(kiadvány: A nép ellenségei - Családom regénye)

A sérthetetlennek tűnő házaspár a nácik, majd a szovjetek kiszolgálóinak kezéből is kisiklott. A rendszer szemébe nevettek, amikor már senki nem mosolygott, és a Rákosi-korszak legsötétebb pereiről is jelentettek Bécsbe, Londonba. Ők voltak az utolsó külföldi tudósítók Magyarországon. Lányuk maga is híres, immár amerikai újságíró. A nép ellenségei című regényében a családi ÁVO-akta mentén bemutatja, mi volt szerinte a korszak lényege. Kati Marton a Kitekintőnek arról beszélt, miért kell itthon szembenéznünk a múlttal, mit jelent neki Magyarország, és miért kell örülnünk, hogy nem vagyunk fent Washington számára a térképen.

Magyarországról 1956-ban elmenekülve, ahogy írja, ?ízig-vérig amerikai? tinédzser lett. Majd Párizsban tanult nemzetközi kapcsolatokat, még a hidegháború idején. Most pedig sorra magyar vonatkozású könyveket ír, és elhozza őket a hazai közönségnek. Hogyan változott az évek során a képe Magyarországról?

Sokáig tényleg másfelé fordult a figyelmem. Ahogy a  könyvemben is írom, olyanok voltunk Amerikába érve, mint a kimerült úszók a parton. Nem akartunk visszanézni, azt hittük, az ÁVO keze ott már nem ér utol minket. A regényből kiderül, mekkorát tévedtünk? Nekem 1989 hozta el a fordulatot, mikor az ABC News a Hősök terére küldött közvetíteni a Nagy Imre újratemetésére szervezett ünnepséget. Grandiózus látvány volt. Ekkor kezdődött az új kapcsolatom Magyarországgal. 1995-ben itt házasodtunk össze Richarddal, aki megígérte nekem, hogy minden évben eljön velem látogatóba. Persze nem tudja betartani, most a legtöbb idejét Afganisztánban és Pakisztánban tölti, de én megtartottam az ígéretet és évente jövök. Magyar szerző is lettem, ez a harmadik könyvem a Corvina gondozásában, és úgy érzem, az olvasók tudnak már valamit rólam és arról, milyen témákat írok meg. Úgy érzem, tényleg mindkét világból a legjobbat kapom ? amerikai szerző vagyok magyar olvasókkal is? nagyon hálás vagyok ezért.

?Soha nem fogjátok megérteni, milyen volt nekünk? ? idézi az édesapját a könyvben. A történet megírása vajon közelebb hozza a valóság megsejtéséhez azokat, akik nem ebben nőttek fel? Az amerikaiként felnőtt gyerekei például mennyire értik Ön szerint a rendszerváltás előtti korszakot Magyarországon?

Ők mindenképp, bár nekik ez személyes történet. Nem itt élnek, úgyhogy nem létfontosságú a számukra a magyar történelem megértése. Az itt élő magyaroknak viszont életbe vágó, másképp arra lesznek ítélve, hogy megismételjék azt.

És úgy gondolja, hogy a mai fiataloknak ez a könyv át tudja adni a történetet?

Át kell adnia, más választásunk egyszerűen nincs. Nem azt mondom, hogy egyetlen könyv megteszi, de remélem, elindít majd beszélgetéseket szülők és gyerekek között. Nem reális úgy tenni, mintha téged vagy a szüleidet nem sokkoltak volna az események, vagy mintha nem történtek volna meg. Magyarország duplán is el volt átkozva. Nem fogom azt mondani, hogy mindenki áldozat volt, mert voltak elkövetők is. De őszinte szembenézés nélkül a jövő csak a politikusokra marad ? akik közül egyesek demagógok ? hogy egymást sértegessék ahelyett, hogy a lényegről beszéljenek. A választók kiszolgáltatottak a politikának, ha nem ismerik a történelmüket. 

Én egyetlen percet sem akarok elvesztegetni az itt töltött időmből, arról akarok beszélni, ami igazán lényeges ennek az országnak. Erről szól a könyvem is. Bár a családom szerepel benne, úgy érzem, lehetnek olyan magyarok, akik nem ismerik a saját történetüket. Hogy nem akarják felhánytorgatni a múltat, az teljesen érthető. A szüleim is ebből a generációból származtak, és csak a haláluk után ástam bele magam az ÁVO-aktákba. Ők inkább előre tekintettek, hiszen a múlt annyi fájdalmat hordozott. És ez minden magyar számára így van ? ugyanakkor elképzelhetetlen továbblépni anélkül, hogy szembe ne néztünk volna a múlttal.

Ennek ellenére nem követem figyelemmel a politikát, én egészében a magyar demokráciának drukkolok. Minden kívánságom, hogy Magyarország azzá váljon, ami benne van.  Nyitott, tehetséges nemzetté, amilyen volt is valaha egy rövid ideig, a nagy menekülések előtt, amikor nem volt önmagába zárt.

Most önmagába zárt Magyarország?

Nem tudom. Önmagába zárt? Azt hiszem, hatalmas a nyelvi szakadék. Gyönyörű ez a nyelv, de vessük csak össze egy hasonló méretű országgal. A svédeknél például mindenki beszél angolul. Vagy Norvégiában, vagy Hollandiában, Portugáliában, Svájcban.

Igen, de ezek kivétel nélkül a nyugati tömbhöz tartoztak.

Persze, Magyarországnak időbe fog telni, de mindkét politikai oldalnak arra kellene ösztönöznie a magyarokat, hogy tekintsenek ki. Ez nem egy nulla összegű játék. Csak arról van szó, hogy nyitni kell ? tehát mindenki, aki magyarnak mondja magát, az is. Nem kell az emberek családfáját vizsgálni, hogy kiderítsük, tényleg magyarok-e ? mit jelent az egyáltalán? A Duna-parton tegnap egy koreainak látszó pár nézegetett egy emlékművet. Elmagyaráztam nekik, mit jelent, és kérdeztem, honnan jönnek. Azt mondták, svédek. Ez az új világ, és ahhoz, hogy az ország ne csak életben maradjon, de virágozzon is, nem zárkózhat be. Jobban meg kell értenie, mit jelent magyarnak lenni.

Ezek szerint a szerte a világban élő magyar kötődésű emberek komoly tőkét jelentenek a számunkra. Úgy képzelem, hogy Richard Holbrooke feleségeként komoly rálátása van az amerikai magyar lobbira. Lát-e olyan figurát köztük, aki lehetőség a számunkra, hogy visszakerüljünk Washingtonban a térképre?

Szembe kell nézni azzal, hogy Magyarország nem nagyhatalom ? valaha az volt, de ez az idő elmúlt. A magyarok ereje a népességben van. A katonai erő vagy a gazdaság itt nem lehet versenytársa Amerikának, Kínának, és egyre inkább Indiának. Washington pedig nagyhatalom ? bár nem az egyetlen ? és a nagyhatalmaknak megvannak a saját érdekeik. Magyarország soha nem lesz egyik nagyhatalom prioritása sem ? hogy is lehetne?

Inkább arra gondolok, hogy a diplomácia kihozza-e a legtöbbet a lehetőségeinkből, és miben fejlődhetne a magyar érdekérvényesítés Washingtonban. Változott-e valami a Bush és az Obama-adminisztráció között?

Obama hihetetlen listát örökölt a megoldandó válságokból. A férjem talán a legveszélyesebb területért felelős, de sok más kihívás is van a külpolitikában. Magyarország nyilvánvalóan nem üti meg ezt a szintet ? hála az égnek!

Ez tényleg jó szempont ? Ön szerint örülhetünk, hogy Washington nem foglalkozik velünk?

Igen, de ez nem jelenti azt, hogy Magyarország nincs fönt Washington radarján. Viszont a legmerészebb álmaiban sem gondolhatja, hogy ilyenfajta figyelmet fog kapni. Nincs is erre szüksége. Amit meg kell oldania, az inkább az országon belül van. Szerintem Magyarország számára nem a külpolitika jelent problémát, hanem a társadalom zártsága. A politikusoknak inkább a programjára kellene odafigyelni, mint a beszédeikre. A nagy retorikával elvesztegetett idő helyett mutassák meg végre, mit fognak tenni az országért. Ezt pedig Budapesten kell megoldani, nem Washingtonban. A kinti nagykövet pedig igazán jó szakembernek tűnik, jó az itteni amerikai nagykövet is. Gondok nincsenek a kétoldalú kapcsolatokban.

Nem is gondokra vagy feszültségekre gondolok, hanem? (kihagyott lehetőségekre, amiket mégis meg kellene ragadnunk)

Nem, nem, nem. Sajnálom, de az egyenes beszédet szeretem. Miért lenne Magyarország Washinton napirendjének a csúcsán? Hacsak nem megy tönkre, mint Görögország ? ami remélem, nem fog bekövetkezni. És persze ott van Európa. Szerintem hatalmas lehetőség az ország számára, hogy az európai nemzetcsalád és az EU tagja. Ezen kívül nyilvánvalóan vannak barátai Washingtonban, élükön Richard Holbrooke-kal. Az emigránsoknak pedig szintén fontos szerepe lehet abban, hogy Magyarország figyelmét arra irányítsa, amit tenni kell ahelyett, hogy valami Trianon előtti ábrándot tartson életben.

Lát-e valakit ebben az emigráns közösségben, aki igazán sokat tesz kétoldalú kapcsolatokért?

A politikától távol tartom magam. Soros Györggyel együtt elnököltem a Magyar Évadot Amerikában. Nagyon büszke voltam erre. Számomra a legfontosabb Magyarországban a kultúrája, az itt élők tehetsége ? folyton arról beszélek mindenkinek, hogy addig nem gondolhatják magukat világfinak, amíg nem jártak a gyönyörű Budapesten. Így igyekszem segíteni, és a könyveimen keresztül. Azt hiszem, különösen a legújabb könyvem olvasóinak Magyarország végre a cigányzenénél és a paprikás csirkénél többről szól. Hídszerepet próbálok betölteni a két kultúra (az amerikai és a magyar) között, ami a generációs helyzetemből is adódik. Vannak emlékeim a történelem sötét korszakáról, de én már biztonságban nőttem fel, és képes vagyok elmesélni a történetet. Remélem, sikerül tényleg hídként szolgálnom.

Ebben a könyvben említi, hogy a férje elkísérte Miskolcra felkutatni az anyai gyökereit. Még milyen helyeken járt Richard Holbrooke, amikről a magyar olvasók esetleg nem tudnak?

Az ismerkedésünk idején elhoztam ide, és meglátogattuk a Balatont, Tihanyt (itt sokat jártam gyerekként) ? ezekről csodálatos emlékekink vannak. Miskolc? nem tetszett nekünk. Nagyon bezárkózó város, úgy tűnik, a múltjába merül ? írtam is erről a New York Times-ba egy cikket. De Richard nagyon szeret Magyarországra jönni. Itt volt az esküvőnk is, Budapesten.

Kiadvány:
Kati Marton
A nép ellenségei - Családom regénye
Corvina Kiadó, 2010

Forrás:
kitekinto.hu
2010.03.15.