Angelina Jolie azt mondta

A kérdésre, hogy mikor érezte először úgy, hogy színésznőként nem megfelelően bánnak vele, azt válaszolta, „nem lesz meglepetés”, de akkor, amikor Harvey Weinsteinnel dolgozott együtt. 21 éves volt, amikor szerepelt a Szeress, ha tudsz! című filmben, aminek a 2020-ban nemi erőszakért elítélt szexuális ragadozó, Weinstein volt a producere. Jolie azt mondta, a nők sokszor elbagatellizálják a támadást, ha sikerül elmenekülniük, mert „ha sikerült kijutni a szobából, csak az van benned, hogy megpróbálta, de nem jött össze neki. Az igazság viszont az, hogy már az is bántalmazás, hogy megpróbálta”.

Az interjúban nem akarta részletezni, hogy mi történt, csak annyit mondott, Weinstein „átlépett egy határt”, neki pedig el kellett menekülnie, emiatt távol maradt tőle, másokat is figyelmeztetett, illetve akkori férjének, Jonny Lee Millernek is elmondta, hogy mi történt.

„Később felkértek, hogy szerepeljek az Aviátorban, de nemet mondtam, mert ő is benne volt. Soha többé nem dolgoztam vele. Nehéz volt, amikor Brad viszont megtette.” Brad Pitt 2009-ben szerepelt Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című filmjében, aminek Weinstein cége volt a producere, 2012-ben pedig Pitt kereste meg Weinsteint, hogy legyen a producere az Ölni kíméletesen című filmjének. Jolie azt mondta, azzal, hogy Pitt örömmel dolgozott együtt Weinsteinnel, annak ellenére, hogy tudta, a férfi bántalmazta őt, úgy érezte, Pitt ezzel elbagatellizálja azt a szexuális bántalmazást, amit ő átélt.

A cikk itt olvasható el:  https://bit.ly/3hcbaQL//

 

2021-09-08 14:34:04
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ