Kvittek vagyunk

A Kvittek vagyunk egy beszélgetőkönyv (Bíró Kriszta közreműködésével), azon belül is egy életrajz. Ugyan viszonylag rövidke terjedelmű, de ettől függetlenül a művésznő gyerekkorától egészen napjainkig mesél az életéről, a karrierjéről, és a magánéletéről is. Hogyan került fel faluról a fővárosba, hogyan lett belőle színésznő. Hogyan szövődtek életre szóló barátságok, és hogyan alakult a magánélete. Beszél a fia elvesztéséről is. Illetve arról is, hogy meddig marad még a színpadon.

Azért szeretem az életrajzokat, mert olyan embereket is megismerhetek valamennyire, akikről korábban nem sokat tudtam. Azt hiszem, mindenki története érdekes, ha azt jól mesélik el – és ki mesélhetné jobban, mint ő maga? Piroska szerény, olyan érzésem volt olvasás közben, hogy nem is igazzán érti, miért lehetne rá ennyi ember kíváncsi. Például a hihetetlen akaratereje miatt, hogy addig ment a dolgok után, míg megvalósította az álmait. Vagy azért is izgalmas, mert egy olyan zárt közösségbe enged bepillantást, mint a színház világa. György Tekla írását itt olvashatja el: https://bit.ly/3ptME2B//

2021-10-11 15:23:56
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ