Visszhang
(kiadvány: Tizenkét pillangó)

E könyv látszólag tizenkét prostitáltról szól, az éjszaka pillangóiról, ahogy a magyar cím sugallja. A szerző ennél frappánsabb címet adott: Tizenkét csábító, aki megváltoztatta a világot, ez pontosabban fedi azt, amiről az olasz szerző első magyarul megjelent könyve mesélni szeretne: nőkről, akik a maguk korában szabadok, függetlenek, önállóak voltak. És igen, prostituáltak. Hírnevüket ugyan a mesterségüknek köszönhették, de a sikerük kulcsa az ambíciójuk, az eszük és sokszor a gátlástalanságuk volt. Így lett az egyszerű, a kuncsaftokra az utcasarkon ávró örömlányból a vadnyugat legimpozánsabb bordélyházának vezetője, vagy éppen ünnepelt költő, esetleg a párizsi társasági élet középpontja. Celi élvezetes stílusban meséli el ezeknek a kemény feminista harcosoknak az életét, tükröztetve sorsukat a korabeli nőkével, akik többnyire a férjüktől vagy az apjuktől függtek, és azt meg kiváltképp nem válogathatták meg, hogy kivel és hogy éljék a szexuális életüket. Nem így az i. e. 4. században élt Prhüné Athénban, a 16. századi Veronica Franco Velencében, vagy a 19. század Párizsában élő La Paiva. Celi a Bibliától egészen 1995-ig válogat, van itt tragikus sorsú lány, akit kivégeztek a jakobinusok, és olyan nő is, aki azzal csinálta meg a szerencséjét, hogy jókor szállt be Hugh Grant autójába. Hogy a történetek mennyire vannk kiszínezve, s mennyire voltak ezek a nők valójában boldogok és hatalommal bírók, abban nem lehetünk biztosak, de életútjukat olvasva a szórakozás garantált.

Kovács Jenő, Mancs/Visszhang / 2022.01.20.

2022-01-20 17:53:04
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ