|
|
Vétek György
író, újságíró
1958-ban születtem, eredeti szakmámat tekintve villamosmérnök volnék, de 1993-ban elcsábított az újságírás. Attól az évtől kezdve egészen 2001-ig voltam a Maláta című sörirodalmi és korcsmakulturális folyóiratnak a szerzője és szerkesztője, közben pedig négy évig a Füstölgő című dohányzáskultúrával és történettel foglalkozó folyóirat főszerkesztője. 2002 óta különböző vendéglátóipari és gasztronómiai szaklapoknak és magazinoknak dolgozom. Emellett szerzője, társszerzője, szerkesztője voltam másfél tucat különböző kiadóknál megjelent, főként sörökkel és utazással foglalkozó könyvnek, amelyek közül most csak a Sörmentén sorozatot és a Corvina Kiadónál megjelent – Rosenstein Róberttel közös – sörkönyvet említeném meg.
A szerző kiadónál megjelent művei:
|
|
 |
|
|
,,Apa impulzív."
Thuróczy Orsolya
,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
|
|
|
Fordította: Sarankó Márta
Ha a kortizol, vagyis a stresszhormon egyensúlya felborul, az sokrétű, és főként súlyos következményekkel járhat az egészségre nézve: gyengül az immunrendszer, az emésztés nem működik...
|
|
|
Udvaros Dorottya életében újra és újra ugyanaz a küzdelem tér vissza: hogyan őrizheti meg az ember a saját autonómiáját olyan helyzetekben, amelyek alkalmazkodást, engedelmességet vagy hallgatást...
|
|
|
,,Apa impulzív."
Thuróczy Orsolya
,,Ott van az underground iránti érdeklődés, az avantgárd utáni érdeklődés, az önfejlesztés. Közben a jól megfelelés a kispolgári vágyaknak. Azoknak...
|
|