Varga Koritár Pál
Közgazdász, nagykövet, író.

A Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett külkereskedelmi szakirányú diplomát, később ugyanott doktori címet. Először vállalatnál dolgozott, majd a Külkereskedelmi Minisztériumnak 25, a Külügyminisztériumnak 22 évig volt alkalmazottja. Pályája során különböző beosztásokban elsősorban hazánk és a latin-amerikai országok közötti kapcsolatok fejlesztésével foglalkozott. Több alkalommal, összesen 23 éven keresztül Európában és Latin-Amerikában teljesített külszolgálatot. 1997-ben nevezték ki nagykövetnek a madridi misszió élére. Később budapesti székhellyel utazó nagykövetként akkreditálták Ecuadorba, Kolumbiába, Peruba és Venezuelába. 2010 és 2016 között a Buenos Aires-i, majd a Mexikóvárosi nagykövetséget vezette. Az 1990-es években az EXIMBANK Igazgatótanácsának tagja. Társszerzője a magyar–portugál kézi szótárnak. Jelenleg az EU–Latin-amerikai Alapítvány jószolgálati nagykövete. Spanyol, chilei és argentin állami kitüntetések mellett a magyar kormány 50 éves közszolgálatát a Magyar Érdemrend Középkeresztjével ismerte el.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Fordította: Németh Anikó
Igaz történet fájdalomról, szerelemről, veszteségről, áldozatvállalásról - két holokauszt-túlélőről, akik egymásba szerettek a történelem leghírhedtebb haláltáborában. Mindketten...
Fordította: Németh Anikó
Férfiakról és nőkről írok: honfoglalókról, földművesekről, mítoszteremtőkről, anyákról, tanítókról, világutazókról. Olyan emberekről, akik titkos reményeket táplálnak, akiknek...

Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ