kiadvány oldalanként
Vers
,,Mindannyian Kemény István zakójából bújtunk elő" -- mondtam egyszer, nyilván valamennyire elfogultan is. Ma sem gondolom másként, csak óvatosabban fogalmaznék: alig tudjuk kivonni magunkat hatása alól -- legalább két, de inkább három költőgenerációt érintett meg és befolyásolt munkássága, melynek minden korszaka revelatív. Ugyanis Kemény újabb és újabb szabadságfokokat hódít meg, és csábítja is olvasóit ezek felé -- más kérdés, hogyan tudunk élni vele. Pályája elején tudatosan és felszabadult játékossággal építette versvilágába a különböző mítoszokat, legendákat vagy akár a sci-fik kellékeit, majd lassanként saját mitológiává gyúrta össze őket, és egyre fesztelenebbül lett képes banálisnak ható mondatokat verssé formálni, vagy ahogy máig is tud és mer szándékosan verset ,,rontani": ezek a gesztusok mind a szabadság elemi igényéről és teljes megéléséről szólnak.
Most pedig kezünkben tarthatjuk ezt a versgyűjteményt, mely Kemény István minden 1980 és 2006 között született versét tartalmazza szigorú kronológiai rendben. A versek első változatának keltezését alapul vevő sorrendiség pedig az eddig ismert kötetszerkezetekkel szemben egy merőben új narratívát is felmutat, egy új ,,történetet" mesél el -- az újraolvasás lehetősége itt egy új olvashatóságot is jelent.

k.kabai lóránt
512 oldal
3490 Ft
,,Ezek a versek
voltaképpen a Sötét
tus, néma tinta
darabjaival szinte
párhuzamosan
íródtak, álltak össze
könyvvé - alkalmi
futamok, alkalmatlan
játszadozások,
hangok s elhallgatások,
rögtönzött kódák,
zárlatok, hiányjelek,
rejtett cezúrák
a lét partitúráján -
nem tudni, miért
túl könnyed s túl nehéz egy
fölmeszelt bohócmosoly."
Marosvásárhely, 2011. január 11-én
(Kovács András Ferenc)
80 oldal
1990 Ft
Győrffy Ákos versei egy olyan személytelen tartományba vezetnek vissza bennünket, amely egyszerre meditációs tér és szakrális közeg - ahol ismét felismerhetőek lesznek azok a koordináták, amelyek közt élnünk mégiscsak érdemes lehet. Minél pontosabban érzékeljük a versbeli tájak képeit, annál inkább eltűnnek: annál inkább saját magunk sebzett, letarolt, belső ipari tájaira ismerünk. Ám aki megszólal e versekben, mégsem a pusztulásra vagy annak okaira, borzalmára koncentrál, hanem a következményeit veszi számba, kíméletlen szelídséggel, s kimondatlanul is az újrakezdés esélyein tűnődve - mert ami elveszett, mégis megvan, megtapasztalható, a tényeknél reálisabb formában; persze kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e rá.
72 oldal
1990 Ft
1947-ben születtem Budapesten. A Toldy Gimnáziumban érettségiztem, majd az ELTE-n angol-olasz szakot végeztem. Angoltanár és nyelvész lettem, már sok éve a pesti bölcsészkaron tanítok angol nyelvészetet. Később színdarabokat kezdtem fordítani (főleg angolból és főleg Shakespeare-t), ez eléggé elhatalmasodott rajtam. Angolul jól tudok, de sose jutott eszembe, hogy angolul írjak: a magyar sokkal izgalmasabb. Fiatalon sokáig nem akartam írni, mert meleg vagyok és nem mertem ezzel előállni, pedig a szerelemről van a legtöbb mondanivalóm. A világról, országról, boldogulásról sokmindent gondolok, de ezek nekem ritkán verstémák. Istenről is szoktam írni, úgy érzem, van vele kapcsolatom (remélem, ő is így érzi). Első versem 35 éves koromban, 1982-ben jelent meg. Eddig hat verseskötetem volt, mind elég vékonyak. A jelen kötet ezek válogatott anyagát tartalmazza, megtoldva egy adag olyan verssel, amelyek kötetben itt jelennek meg először.
168 oldal
2490 Ft
Ki ne törekedne boldogságra? Mi mással foglalkozna a filozófia, a vallás, a költészet, a zene, mint a boldogság elérésnek gyakorlati kérdésével? Ki ne volna végtelenül szabad, ha nem fosztja meg eleve a választás lehetőégétől a hely, ahova született? Mert ha megfosztja is, de csak végül, azaz kijátszható módon, akkor már szabad. Pusztán ésszel nem belátható Tolsztoj halálosan megsebesült Andrejének a felhők járásán érzett megindultsága vagy a fiatal Rosztov gróf bokrokba, fák zöldjébe, földbe kapaszkodó eszeveszett öröme. Ahogyan naplójegyzetei, levéltöredékei alapján sem magyarázhatjuk meg, miért végzi Kalkuttai Teréz évtizedeken át India nyomornegyedeiben, minden józan belátás ellenére, karitatív munkáját. Akit - akár el is nevethetjük ezen magunkat - a halála után boldoggá avatnak. A test imádása című új kötet, és a még újabb még el sem készült kötet első ciklusa, az India a fenti kérdésre választ keresve fordul az ő vallomásaikhoz (is).
160 oldal
2490 Ft
Ez a könyv az elvesztett ártatlanságról szól. Arról, hogyan lehet visszanyerni legalább egy keveset a világ gyermekien őszinte és egyszerű látásából, megértéséből. Mindezt úgy, hogy az ember már túl van életútjának felén, és Babits szavaival így szólítja meg magát: ,,Égésed fáj csak, de fájásod égjen", s e lángok hol a poklot, hol a tisztítótüzet idézik. Ez a könyv természetesen sok mindenről szól még. Például a mesterek fontosságáról, akik nemcsak a költőt, de magát a személyt is elvarázsolják, útba igazítják, óvják lépteit. Szól még a hétköznapok tompa fényéről, de az istenélmények világosságáról is - épp ez benne a villamosság, a delej, az áram. S hogy mi lehetne a konklúzió? Szabó T. Anna egyik versét ekképp zárja: ,,Futás játszani!". A felszólítást vegyük komolyan: ez a könyv a legtöbbet talán mégis a játékról tudja.
136 oldal
2290 Ft
A Szép versek immáron negyvenhat éve megjelenő kortárs magyar költészeti antológia, melyben idén hatvanegy költő közel kétszáz verse olvasható.
296 oldal
2200 Ft
Kovács András Ferenc közreadásában 1988 és 1995 között negyven dal jelent meg folyóiratokban: egy bizonyos Jack Cole amerikai költő versei. 1996-ban kötetbe is kerültek ezek a dalok Jack Cole daloskönyve címmel, melyből nyilvánvalóvá vált, hogy KAF (ismét) szerepjátékot játszik. A versek alatt szerepel keletkezésük helye és ideje, a verseket követő Jack Cole elkárhozása című írás pedig Jack Cole életéről szolgáltat újdonságokat. A kötetet záró (Az átköltő epilógja) című próza pedig a közreadás körülményeiről, illetve az ,,amerikai" költő verseinek fogadtatásáról szól, melyből kiderül, hogy a versek fiktív Amerika-élményekből, a szerző földrajz-szeretetéből, térképutazásaiból születtek, és amelyeket a road movie, a Szelíd motorosok, Bob Dylan, Eric Clapton és a hippikorszak életérzése ihletett. ,,John Coleman, azazhogy Jack Cole a kaliforniai Santa Monicában született 1958. augusztus 23-án. Édesapja Frank Coleman, biológus és oceanográfus; édesanyja Alyson Cash, neves énekesnő. J. C. főleg Dél-Kalifornia forró partvidékén, szülővárosában, illetőleg Los Angelesben, Hollywoodban és Beverly Hillsben, majd rövid ideig, amolyan intermezzóként, San Diegóban és La Jollában töltötte gyermekkorát..." (Részlet Az átköltő epilógjából)
140 oldal
2490 Ft
Szálinger Balázs harmadik verseskönyvének különös címe van: M1/M7. Az elmúlt hét évben született költeményeiből összeállított kötetben az ember és a társadalom témáinak versautópályái futnak össze. A versekben főszerephez jut az időhöz való másféle viszony, és a lírai alany újra meg újra rácsodálkozik, hogy az idő lejár. Szinte minden versében ennek jegyében változtatja költői hangját és nézőpontját, és az eredmény: tudatosabb, mégis nyitottabb élet- és poétikaszemlélet. A szerző korábbi versesköteteiből és kisepikai műveiből ismert humort és játékosságot más minőség váltja föl: az irónia, a fájdalom, a szépség, a hétköznapok esztétikája. Az M1/M7 Szálinger Balázs számadása arról, hogyan lett a legkisebb fiúból költő, aki felkészült arra, hogy az emberélet útjának feléhez érjen.
80 oldal
1990 Ft
Tóth Krisztina az elmúlt két évtized egyik legjelentősebb költője, aki néhány éve markáns hangvételű és jelentős közönségsikert arató rövidprózáival is beírta nevét a magyar irodalmi életbe. A könyv egyik fele a gazdag magyar vershagyomány újragondolása, hol komoly, hol játékos formában; másik felében pedig olyan kiélezett élethelyzetekkel találkozunk, melyek mindennapiak ugyan, de megismételhetetlenségükben mégis magukban hordozzák a tragédiát, s ezen keresztül a katarzist is. Ezekben a csodálatos és megrázó szövegekben a lírai én a legdrámaibb helyzetekben is összpontosítani tud a lényeges mozzanatokra, melyek létünk titkait tárják föl.
64 oldal
2499 Ft
Új, mai versek
Háborúban hallgatnak a múzsák? Erdős Virág verseiben nem hallgatnak, hanem ordítanak. Ebben a költészetben nem válik szét a közélet és a magánélet, és a megfogalmazás sem lehet győztes...
Fordította: Fodor Zsuzsa
Egy filmrendező válaszútjai
Georg Wilhelm Pabst a két világháború közötti filmművészet kiemelkedő alakja. Az osztrák filmrendező Berlinben is aktív, de Hitler hatalomra kerülésének idején épp Franciaországból menekül...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Támogatók ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ