kiadvány oldalanként
Dr. Tamássy Klára
,,A 21. század embere komoly számítástechnikai tudásanyaggal bír, az emberi szervezet működéséről szerzett ismeretei azonban legtöbbször szegényesek. Orvosi tevékenységem során az utóbbi években az okozta a legnagyobb problémát a konzultációk alkalmával, hogy a betegeim az interneten talált, gyakran tudományos alapokat nélkülöző ismeretekből indultak ki, azokra építettek.
Csakhogy a világhálón összeszedett >>információmorzsák<< összegyúrása általában nem vezet sikerhez, gyógyuláshoz, inkább szorongást és bizonytalanságot vált ki, nemegyszer félrevezeti a pácienseket, sőt esetenként veszélyes is, mert az ott olvasható adatok igazságtartalma sokszor csekély."

Dr. Tamássy Klára

Az elismert belgyógyász-gasztroenterológus könyvének középpontjában a manapság egyre gyakoribb ételallergiák és bélrendszeri megbetegedések állnak, mint például a tejcukor-érzékenység, lisztérzékenység, epekövesség vagy reflux. A bél körüli ,,barangolás" során hasznos életmódtanácsokat kaphatunk, és a szerző beavat bennünket abba, hogyan élhetünk együtt az emésztőrendszeri betegségünkkel, hogyan kerülhetjük el a bajt, vagy - ha ez lehetséges - miképpen lábalhatunk ki belőle egy tudatosabb szintre emelt, valamint egészségesebb táplálkozással. Az elméleti ismereteket Radnóti Blanka grafikus színes és szemléletes ábrái gazdagítják.
232 oldal
3690 Ft
Koronczay Lilla
Király Viktor és Király Linda neve ismerősen hangzik a zenerajongók körében, számtalan rajongójuk kitüntetett figyelemmel kíséri életüket. A színfalak mögé azonban csak kevesen láthatnak be, pedig a Király család története nem csak a csillogásról és a sikerekről szól. A riportkönyvben megszólalnak a testvérpár családtagjai is. Az őszinte és sokszor megindító történeteket Linda és Viktor mellett a menedzser apa, a stylist édesanya és az Amerikában élő ikertestvér is a saját szemszögéből meséli el. A történetekből képet kapunk arról, mit jelent a honvágy, milyen az élet a tengeren túl, hogyan lehet legyőzni a halálos kórt, és az óriási tehetséggel megáldott testvérek melyik országban szeretnék végleg felépíteni karrierjüket.

,,A Király család történetét korántsem volt könnyű megírni. Öten ötfelé szóródtak szét a világban, a fiatalok időközben felnőttek, a saját lábukra álltak, más nyelvet beszélnek, és nagyon másképp kellett megszólítani őket, mint a szüleiket. Egyszóval nehéz volt mikrofonvégre kapni a családtagokat. Izgalmas kihívásnak tűnt ez a családregény azért is, mert bizonyos szempontból speciális. A történetnek ugyanis még távolról sincs vége."
Koronczay Lilla
240 oldal
4990 Ft
Tim Peake
,,Azért jöttünk el idáig, hogy felfedezzük a Holdat, de a Föld volt a legfontosabb dolog, amire rátaláltunk."
Bill Anders, az Apollo 8 űrhajósa

Tim Peake az Európai Űrügynökség (ESA) asztronautája. A Principia nevű küldetés során 186 napot dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson, 2016. június 18-án tért vissza a Földre. Az Egyesült Királyság tudományának és űrkarrierjeinek nagykövete kétgyermekes apuka, aki nemcsak a Föld felfedezéséről, hanem a fényképezés iránt érzett új keletű szenvedélyéről is mesél a csodás képekkel illusztrált albumban. Amikor az űrből nézünk a Földre, nem látjuk a határokat vagy a kontinensek felosztását. Csak azok az elkülönülések léteznek, amelyeket a természet alakított ki, négy és fél milliárd éve tartó munkával.
Az asztronauta nem titkolt vágya, hogy ezek a képek éppúgy lángra lobbantsák mások képzeletét, mint azt az övével tették. A másik célkitűzése pedig nem más, mint a Károly herceg által támogatott Prince's Trust alapítvány nagyköveteként a könyv eladásából származó teljes bevétellel támogatni azokat a hátrányos helyzetű fiatalokat, akiknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy változtassanak az életükön és ki tudjanak teljesedni.

240 oldal
5490 Ft
Danielle LaPorte
Hogyan akarod érezni magad?

,,A tisztánlátás legmagasabb foka, ha az ember tudatában van annak, mit is akar érezni valójában. Ezeknek az érzéseknek az előidézése a legerőteljesebb kreatív tevékenység, amelyet az életben megvalósíthatunk."

Bakancslista, feladatlista, tudatos élettervezés. Divatos fogalmak manapság. Ugyanakkor gyakran esünk abba a csapdába, hogy csak a teljesítményre koncentrálunk, és figyelmen kívül hagyjuk a legerősebb hajtóerőt, amely ott rejlik minden tevékenységünk mögött: az érzéseinket. A Vágytérkép szerzője azonban a célok megfogalmazása helyett a következő kérdést teszi fel: Hogyan akarod érezni magad? A módszer lényege a következő: először ismerjük fel, mit akarunk érezni, és csak ezután tervezzük meg a teendők listáját.

A kötet két részből áll: az elméleti jellegű első fejezet témája a vágy, az érzések ereje, a célok kitűzése és elengedése. A második fejezet a gyakorlatról szól: a munkafüzetben a különböző életterületekhez kapcsolódó kérdések segítenek közelebb kerülni a legmélyebb érzéseinkhez.

A Vágytérkép jól illeszkedik bármelyik határidőnaplós vagy célkitűzős technikához. A holisztikus szemléletű kézikönyv abban segít, hogy a felszabadult energiák révén kevesebb stressz és több öröm kísérjen minket a céljainkhoz vezető úton.

Danielle LaPorte, a Kanadában élő írónő nőknek szóló motívációs előadásokat tart és blogot vezet. Weboldala, a DanielleLaPorte.com 2012-ben bekerült a Forbes magazin top 100 nőknek szóló weboldalai közé. Spirituális szemléletével és elképesztő kisugárzásával a legnépszerűbb önsegítő gurunak számít, Oprah Winfrey is beválasztotta a legjobb lelki vezetők közé. A Vágytérképet 8 nyelvre lefordították világszerte, és a módszer segítségével 15 országban tartanak nemzetközi workshopokat.
oldal
3690 Ft
Steven Pressfield
A Homérosz előtti időkben Thészeusz, Athén legendás királya hajóra száll. Útja során egy büszke női harcosokból álló nemzet, a tal Kürte földjére érkezik, akiket a görögök amazonoknak neveztek. Harci királynőjük, Antiopé beleszeret Thészeuszba, és megszökik a görögökkel, amit az amazonok nemzete nem néz jó szemmel.
A magával ragadó ókori történelmi regény szerelem és háború epikus ívű története, amely életre kelti az amazonok vad, kegyetlen életformáját. A korlátlan szabadság és civilizáció, a szerelem és lojalitás, a férfi és nő közötti összecsapás sodrásában olyan mese bontakozik ki, amely a mai napig elvarázsol és inspirál. Az utolsó amazonok eposzba illő, harci jelenetekkel teletűzdelt, erőteljes története minden korosztály számára felkavaró és izgalmas olvasmány.

Steven Pressfield népszerű történelmi témák, köztük az ókori háborúk sikeres regényírója. Az afgán hadjárat, A háború hullámai és A tűz kapui mellett a második világháború idején játszódó modernkori regénye, a Vadászat Rommelre is nagy sikert aratott a háborús történetek kedvelői körében.
392 oldal
3290 Ft
Kamenyiczki Nóra
Az Élettervező egy önismereti határidőnapló. Vezérfonalat nyújt a hétköznapjaid szervezéséhez és a hosszú távú céljaid elmélyítéséhez. Nincs évhez rendelve, így bármikor elkezdheted, és újra folytathatod. A naplóban található gyakorlatok segítenek, hogy önmagadat megismerve felülírd régi szokásaidat és tudatosabban haladj egy olyan élet felé, amit élni szeretnél.
208 oldal
2790 Ft
Elma van Vliet
Milyen gyerek voltál? És én milyen voltam kiskoromban? Mi a legkedvesebb emléked az édesanyádról? Emlékszel még, mikor és kibe voltál először szerelmes? Mi változott meg az életedben, amikor anyával összeházasodtatok? Mit tartasz életed legnagyobb sikerének?
Különleges emlékkönyv, tele izgalmas, olykor egészen szívhez szóló kérdésekkel. Kiváló ajándék minden édesapának, és egyúttal minden gyermeknek. Kérjük meg édesapánkat, válaszoljon a kérdésekre, hogy lejegyezhessük a gondolatait. Így lesz ez az egyik legszemélyesebb könyv, amit valaha a kezünkbe vettünk...
120 oldal
2490 Ft
Elizabeth Gilbert
Egy nő, aki nem akart többé megfelelni.
Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát.
Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.

Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit. A főszereplő Liznek - akit a regényből készült filmben Julia Roberts alakít - mindene megvan, amiről egy nő álmodhat: gazdag férj, álomház, sikeres írói karrier. Ám ő mégis boldogtalan. Az élete egyik pillanatról a másikra romokban hever, látszólag ok nélkül. A harmincéves írónő hirtelen elhatározásból elköltözik otthonról, és kilép a házasságából. Nekivág a nagyvilágnak, és egyéves világkörüli útnak indul, hogy végre rájöjjön, ki is ő valójában, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között, varázslatos helyszíneken egészen új szemszögből tekinthet magára és az élet boldog pillanataira.

A nagysikerű Big Magic szerzőjének őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mára kultikus olvasmány: a szabadon gondolkodó lányok, asszonyok bibliája. Tíz éve jelent meg először, és a mai napig töretlen népszerűségnek örvend világszerte. Az évfordulós kiadás új előszavában Elizabeth Gilbert személyesen is üzen rajongóinak.
oldal
3490 Ft
Jean-Gabriel Causse
"A Csillagok háborúja bölcs Jedi lovagjai biztosan nem véletlenül harcoltak színes lézerkardokkal. Valószínűleg ők is tudták, hogy a szín igazi fegyver lehet. De miért fontosak a színek? Hogyan befolyásolnak minket a hétköznapjainkban? Hogyan tudjuk használni bűvös erejüket?
A színek tudatos használata mindenki számára ajánlott, akit érdekel, milyen színhatásokkal próbálnak még többet eladni egy boltban, a lakásunkban milyen szerepet játszanak a színek, vagy hogyan legyünk kiegyensúlyozottabbak, egészségesebbek az általunk viselt tónusok gyógyító erejétől.
Ebben a könyvben minden benne van, amit a színek hatalmáról tudni kell, lehet vagy illik. Hasznos, szórakoztató, és helyenként kellően meglepő!"
152 oldal
2990 Ft
Vliet, Elma van
Milyen kisgyerek voltál? És én milyen kisgyerek voltam?
Mi a legkedvesebb emléked a szüleidről?
Emlékszel még, mikor és kibe voltál először szerelmes?
Mi változott meg az életedben, miután világra jöttem?
Mi volt a legszebb dolog, amit valaha elértél?

Az Anya, kérlek, meséld el nekem! egy különleges emlékkönyv, tele nagyszerű, kreatív, olykor egészen megható kérdésekkel. Kiváló ajándék minden édesanyának, és egyúttal minden gyermeknek.

Kérjük meg édesanyánkat, válaszoljon a kérdésekre, ossza meg velünk emlékeit, fotóit - majd adja vissza nekünk a könyvet. Így lesz ez a legszemélyesebb könyv, amit valaha olvastunk, hiszen csak kettőnkről szól...
112 oldal
2490 Ft
Dr. Tamássy Klára
,,A 21. század embere komoly számítástechnikai tudásanyaggal bír, az emberi szervezet működéséről szerzett ismeretei azonban legtöbbször szegényesek. Orvosi tevékenységem során az utóbbi években az okozta...
Koronczay Lilla
Király Viktor és Király Linda neve ismerősen hangzik a zenerajongók körében, számtalan rajongójuk kitüntetett figyelemmel kíséri életüket. A színfalak mögé azonban csak kevesen láthatnak be, pedig a Király...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ