Az új zene új filozófiája

Weiss János

Az új zene új filozófiája

A könyv elsősorban Adornóval dialogizál – azt keresi, hogy Adorno után hogyan lehetséges a zeneesztétika; ezért a szerző különböző előadásokban és tanulmányokban többször is szembenézett az adornói koncepció korlátaival és vakfoltjaival. Talán pontosabb lenne elfogultságokról beszélni: mereven elutasítja a könnyűzenét (a dzsesszben például nem hajlandó meglátni a tiltakozási potenciálokat), és mintha előítéletesen tekintene a XX. század számos nagy zeneszerzőjére (Sztravinszkijra, Hindemithre stb.). Wellmer könyvében is vannak preferenciák, de ilyen típusú elfogultságok nincsenek. A legszebb dicséretet a könyvről talán Georg Mohr fogalmazta meg: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez fontos könyv, egy fontos témában, amely a megfelelő pillanatban jelent meg. A szerző nem csak azzal gyakorol ránk nagy hatást, hogy milyen átfogóan és szuverén módon ismeri Adorno zenefilozófiai reflexióit, hanem azzal is, hogy micsoda hatalmas ismeretei vannak a »klasszikus zenéről«, Bachtól napjainkig.” (Deutsche Zeitschrift für Philosophie 2010/4. 649.)

Amikor 2018 szeptemberében Albrecht Wellmer meghalt, egyik legelső tanítványa, Martin Seel ezt írta róla: „Vannak filozófusok, akik a teljes mondanivalójukat az írásaikban fejtik ki, és vannak, akiknek szövegei [...] fáradhatatlan dialóguskészségről tanúskodnak – amely semmiképpen sem oldódik fel a leírt szavak betűjében. Albrecht Wellmer az utóbbiak közé tartozott.” (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 2018, szeptember 18.) Ez a jellemzés kiválóan illik arra a nagy művére is, melynek éppen most jelent meg a magyar fordítása. (Nagy köszönet illeti érte elsősorban a fordítót, de a kiadót is.)

Ez a könyv sokáig készült. Wellmer maga írja: „[...] a könyvnek [...] már tíz éve meg kellett volna jelennie, méghozzá annak a zenéről és nyelvről szóló kis szövegnek a kidolgozásaként, amelyet a kilencvenes évek első felében írtam”. (7.) Az elkészült könyv „kései mű” – az egyre súlyosbodó betegségekkel dacolva született. Adorno ezt írta a kései Beethovenről: „A haláltól megérintve az alkotó kéz szabadjára engedi azt az anyagmasszát, amelyet korábban megformált; az ebben lévő repedések és törések – amelyek az én [...] véges tehetetlenségének bizonyítékai –, e kéz utolsó művei.” (Gesammelte Schriften, 17. 15.) Ezt valószínűleg az elméleti művekre is kiterjeszthetjük. Wellmernek valóban vannak problémái az anyag uralásával-kezelésével. Először is a zenei műalkotás sajátosságairól akar beszélni; erről írt is egy kitűnő előtanulmányt (lásd Kern – Sonderegger [szerk.]: Falsche Gegensätze, Suhrkamp 2002.). Aztán Adornóra támaszkodva bevezeti a zene nyelvanalógiájának tézisét. „A zene hasonló a nyelvhez. Az olyan kifejezések, mint zenei idióma, zenei hanglejtés, nem metaforák. De a zene mégsem nyelv. A nyelvhasonlósága megmutatja a befelé vezető utat, de a homályba vezető utat is. Aki a zenét szó szerint nyelvként értelmezi, az félreérti azt.” (Gesammelte Schriften, 16. 251.) Aztán következik két nagy exkurzus, két jelentős huszadik századi zeneszerzőről, John Cage-ről és Helmut Lachenmannról. Az embernek az az érzése, mintha Az új zene filozófiája után ez lenne „az új zene új filozófiája”. És aztán a könyv végén áll az alig több mint egyoldalas epilógus, amelyben újra visszatérünk a zene és a nyelv már-már feledésbe merült viszonyához.

A könyv elsősorban Adornóval dialogizál – azt keresi, hogy Adorno után hogyan lehetséges a zeneesztétika; ezért a szerző különböző előadásokban és tanulmányokban többször is szembenézett az adornói koncepció korlátaival és vakfoltjaival. Talán pontosabb lenne elfogultságokról beszélni: mereven elutasítja a könnyűzenét (a dzsesszben például nem hajlandó meglátni a tiltakozási potenciálokat), és mintha előítéletesen tekintene a XX. század számos nagy zeneszerzőjére (Sztravinszkijra, Hindemithre stb.). Wellmer könyvében is vannak preferenciák, de ilyen típusú elfogultságok nincsenek. A legszebb dicséretet a könyvről talán Georg Mohr fogalmazta meg: „Mindenekelőtt szögezzük le, hogy ez fontos könyv, egy fontos témában, amely a megfelelő pillanatban jelent meg. A szerző nem csak azzal gyakorol ránk nagy hatást, hogy milyen átfogóan és szuverén módon ismeri Adorno zenefilozófiai reflexióit, hanem azzal is, hogy micsoda hatalmas ismeretei vannak a »klasszikus zenéről«, Bachtól napjainkig.” (Deutsche Zeitschrift für Philosophie 2010/4. 649.)

A könyv másik dialóguspartnere Ruth Sonderegger, aki Wellmer kései éveiben a legjelentősebb tanítványa volt. Az előszó végén Wellmer arról ír, hogy az ő alapos és részletes kritikáját használta föl „számos kérdéses rész” átdolgozásakor. (8.) A magyar kiadás végén van egy kis csemege: a Zenéről és nyelvről. Variációk és kiegészítések című dolgozatra gondolok, amely néhány évvel a könyv után született. Ez a tanulmány olvasható úgy, hogy a fordító és a szerkesztő az elemzés vörös fonalát próbálja kivastagítani: a zenének van nyelve, és a zene nyelve a szimbolikus formák univerzumában a „szavak nyelvén túl” helyezkedik el. (366.) De olvasható a Sondereggerrel folytatott párbeszéd hangsúlyozásaként is, így zárul ugyanis: „Végül hadd idézzem itt Ruth Sonderegger gondolatát, amelyet ő [...] már Adornónál felfedezni vél, és amely szerint ma azok a valóban autonóm műalkotások, »amelyek úgy cibálják túlélésük fonalait [...], mintha láncok volnának«.” (400.)

Ez jellemezné a paradigmatikus (vagy autonóm) új zeneműveket, amelyek filozófiáját ki kell dolgozni.

 

2019-11-22 15:56:08
E monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-től 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban...
A Petőfi Csarnok alapítási évében, 1985-ben még senki sem tudhatta, hogy néhány éven belül megszűnik a második világháborút követően létrejövő kétpólusú világrendszer. A kortársaknak...
E monográfia az első olyan összefoglaló munka, amely szisztematikusan vizsgálja és értékeli az 1956-től 1989-ig tartó Kádár-korszak teljes zeneszerzői termését. Dalos Anna kötete elsősorban...
A Petőfi Csarnok alapítási évében, 1985-ben még senki sem tudhatta, hogy néhány éven belül megszűnik a második világháborút követően létrejövő kétpólusú világrendszer. A kortársaknak...
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ