Ex libris - Schönberg: Írások az új zenéről


Adorno mindig Rimbaud-tól idézi a mondást: il faut être absolument moderne” – vagyis miután megjelent a modernség, annak követése feltétlen parancs lesz. És ez a követés természetesen produktív alakítást is jelent. Értelme szerint ez a gondolat már Schumann-nál is előfordul: abban a követelésben, hogy az egyszer elért kompozíciós szint mögé már nem szabad visszaesni (ami persze feltételez egy zenei haladást). Hummelnek címezve mondja: „Becsületesen kimondom: az etűdjei jó pár évvel megkéstek” (Schumann, 18.). De ettől még sikerült alkotások lehetnek. „Ki tagadhatná, hogy ezen tanulmányok többsége tökéletesen lekerekített mestermunka, hogy valamennyiben tisztán kirajzolódik egy-egy kép, hogy valamennyi a mesternek hosszú éveken át érlelt tapasztalatából született” (uo.). Az ilyen törekvések és követelmények a XX. század elején az „új zene” fogalmában kristályosodtak ki. A fogalom használatához nagyon közel került Busoni híres könyvecskéje, amely a Vázlatok a zeneművészet új esztétikájához címmel jelent meg, 1907-ben. „Tizenkét fok! És a természet végtelen sokat teremtett! Végtelent! E tizenkét részből álló oktávon belül ismét egy sor határozott távolságot állapítunk meg, szám szerint hetet, és erre építettük a mi egész zeneművészetünket. Mit is mondtam? Egy sort? Két ilyen sort, a dúr- és a moll-skálát. Ha ezt vagy azt a sort a tizenkét félhang bármelyikére átvisszük, egy új, »idegen« hangnemet kapunk!” (47.). Az „új zene” fogalmának központi fogalma az „atonalitás” lesz. Erről írja Eggebrecht: „A mai napig ez határozza meg egy alkotás újszerűségét, mely szemben áll minden korábbi zenével, és ez alapozza meg a közönség és a modern zene között fennálló távolságot” (A Nyugat zenéje, Typotex, 2009, 753.). Mindenesetre Busoni kis könyvére Hans Pfitzner reagált, rendkívül éles gúnyos-karikírozó hangnemben: „Csak ha majd úgy nagyjából mindazt, amit eddig elértünk, gyökerestül kiirtották és eltörölték a Föld színéről, a zenei rendszerünket, a zenei formáinkat, a mesterekre való emlékezést (...): csak akkor lesz egyáltalán remény arra, hogy valaminek a kezdete eljöjjön” (121.). Végül Paul Bekker egy 1919-es előadásában alkotta meg valóban az „új zene” fogalmát. „Kérem, őrizzük meg ennek szimptomatikus jelentőségét! Itt nem egyes modern zenészekről beszélek, hanem az új zenéről” (181.). A szöveggyűjtemény utolsó tanulmánya egy 1930-as Schönberg-dolgozat, és itt a kötet szeretne is megállni. Zárás- és kiegészítésképpen: az „új zene” filozófiai-esztétikai elméletét az évtized végétől kezdve majd Theodor W. Adorno fogja kidolgozni. A visszalévő életén át tartó munkával.

Weiss János KÖNYVKRITIKA - EX LIBRIS - LXVI. évfolyam, 4. szám, 2022. január 28.


2022-01-28 07:07:51
Grabócz Márta a zenei jelentés és narrativitás témakörének világszerte legelismertebb kutatói közé tartozik. Jelen kötete válogatás az elmúlt csaknem két évtizedben megjelent tanulmányaiból,...
Aki Eszterházát keresi a térképen, jól teszi, ha nagyítót használ, sőt még ezsem elég, ha nem tudja: a városkát 1950 óta Fertődnek hívják. Ez a kicsiny hely vált a 18. század második...
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ