Kerékfy Márton
(1981, Budapest) zenetörténész és zeneszerző.

2000 és 2007 között végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi és zeneszerzés tanszakát, utóbbit Vajda János irányításával. 2007 és 2010 között a zenetudományi doktoriskola hallgatója volt. Készülő disszertációjának témája: a magyar és a közép-európai népzene hatása Ligeti György életművére (témavezető: Dalos Anna). Ez irányú kutatásait jelenleg a baseli Paul Sacher Stiftungban végzi.

Ligeti György munkássága mellett Bartók Béla életművét is kutatja. 2005 óta az MTA Zenetudományi Intézet Bartók Archívumában dolgozik, 2010 óta ugyanott tudományos segédmunkatárs.

2010-ben a Rózsavölgyi és Társa kiadó megbízásából lefordította és közreadta Ligeti György válogatott írásait. Emellett zenetudományi témájú tanulmányokat publikál magyar, angol és német nyelven, rendszeresen előad hazai zenetudományi konferenciákon, valamint zenei ismeretterjesztő tevékenységet is folytat. 2009-ben és 2010-ben elnyerte a Kodály Zoltán zenei alkotóművészeti ösztöndíjat.

A szerző kiadónál megjelent művei:
Grabócz Márta a zenei jelentés és narrativitás témakörének világszerte legelismertebb kutatói közé tartozik. Jelen kötete válogatás az elmúlt csaknem két évtizedben megjelent tanulmányaiból,...
Harmony is one of the most important elements of teaching classical music: it helps to train hearing, understand the harmonic logic of music, and overview the basic rules of voice-leading. Many have reservations...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ