kiadvány oldalanként
Komolyzene
Dohnányi Ernő vonósnégyesei kedvelt, sikeres művei a kvartett-irodalomnak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már a szerző életében is számos felvétel készült belőlük, és napjainkban is sorra jelennek meg az újabb és újabb lemezek. Több olyan album is van forgalomban, amely mindhárom nyomtatásban megjelent Dohnányi-vonósnégyest tartalmazza, de magyar együttes előadásában eddig még nem lehetett mindet meghallgatni. A korábban soha nem hallott fiatalkori kvartettet a Rondo Quartet két éve kiadott első lemeze tartalmazza. A most megjelenő második lemez, amelyen az op.7-es A-dúr és az op.15-ös Desz-dúr vonósnégyes hallható, méltó folytatása elődjének, egyszersmind újabb bizonyítéka annak, hogy Dohnányi a kamarazene nagymestere volt.
oldal
2490 Ft
,,Lehet, hogy némely zenebarát számára Erkel operájának cselszövő-dala bossanovában meglepő ötletnek tűnik, és sokak számára Kodály egyik közismert népdalgyűjtése is nehezen képzelhető el egy keleti hangulatú világzenei improvizáció alapjaként, de hitünk szerint zenei meglepetésekben bővelkedő, egyedi atmoszférájú albumunk is bizonyítani fogja, hogy a csodálatos klasszikus zeneszerzők magyar témájú művei minden zenei világban életre kelthetőek, és feldolgozásunkban talán olyanokhoz is eljuthatnak, akik eddig idegenkedtek a komolyzenétől."
oldal
2990 Ft
,,A kamarazene Dohnányi művészetének legigazibb melegágya" - fogalmazott Tóth Aladár a zeneszerző harmadik, a-moll vonósnégyesének (op. 33) bemutatója kapcsán 1927-ben. A Rózsavölgyi Kiadó és az MTA BTK Zenetudományi Intézet kooperációjában készült lemezen egy fiatalokból álló együttes, a Rondo Quartet (Pintér Dávid, Dóczi Áron, Tornyai Péter, Mód Orsolya) rögzítette az életmű méltán népszerű kamaratermésének e ritkábban játszott darabját. A felvétel emellett egy igazi kuriózummal is szolgál: a szerző azonos hangnemű, kiadatlan ifjúkori kvartettjének (1893) felvételével, melyről valószínűleg maga Dohnányi sem gondolta volna, hogy egyszer lemezről is meg lehet majd hallgatni.
12 oldal
2490 Ft
Dohnányi Ernő, a világhírű zeneszerző, zongoraművész és karmester 1949-től haláláig,1960-ig az Amerikai Egyesült Államokban élt. Lehetőségei, problémái és életkörülményei gyökeresen különböztek mindattól, amit élete korábbi időszakaiban tapasztalt. Sokáig még a Dohnányi-életmű korlátozott ismertségéhez képest is nagyon keveset tudhattunk erről a különleges periódusról, 2014-ben és 2015-ben azonban a Magyar Állam megvásárolta és hazahozatta az amerikai Dohnányi-hagyaték jelentős részét. Az anyagot, melyhez a lemezen szereplő hangfelvételek is tartoznak, jelenleg az MTA BTK Zenetudományi Intézet 20-21. Századi Magyar Zenei Archívuma őrzi. A különböző amerikai egyetemi városokban készült koncertfelvételek páratlanul értékes dokumentumai a hetvenes éveiben járó Dohnányi zongoraművészetének. Annál inkább, mivel az tengerentúli sajtóban rendszeresen ,,az utolsó romantikus"-ként aposztrofált muzsikus köztudomásúlag nem szeretett lemezre játszani, így az utókor alig-alig élvezheti legendás játékát. A duplalemezes válogatásban a felvételek zömét kamarazene teszi ki - az a műfaj, amelyben a visszaemlékezések szerint Dohnányi előadó-művészetének egyik ,,ékköve" volt.
oldal
4490 Ft
Jazz és klasszikus zene hosszú ideje termékeny szimbiózisban él egymással. Számos klasszikus zeneszerzőre hatott a jazz izgalmas harmóniavilága és intenzív ritmikája - Debussytől Bartókig, Stravinskyig és tovább -, s persze megfordítva: Bartók, Debussy vagy Bach zenéje rengeteg jazzmuzsikust inspirált. Különös, hogy Beethoven eddig valamiért elkerülte a jazzvilág figyelmét. Hogy ennek mi az oka, a tiszteletteljes félelem, vagy a zene belső ellenállása, az nehezen eldönthető, most mindenesetre új korszak veszi kezdetét Beethoven és a jazz viszonyában. Sárik Péter és két zenésztársa (Fonay Tibor és Gálfi Attila) népszerű, és kevésbé ismert Beethoven-műveket értelmeznek újra saját műfajukban, az eredmény pedig felvillanyozó. Bár az eredeti dallamok olykor jelentős átalakuláson mennek keresztül, a beethoveni harmóniavilág néha meglepő irányokban bővül, az előadásból sugárzó energia, az egyes tételek üzenete mégis beethoveni marad. Sárik Péter trióján keresztül Beethoven üzen a 21. századnak. ,,Megtisztelő és hatalmas feladat egy olyan korszakalkotó zeneszerző műveit feldolgozni, mint Beethoven. Mint minden újragondolásnál, itt is nagyon fontosnak tartottam megőrizni a kompozíciók eredeti üzenetét és hangulatát. Emellett megpróbáltam elképzelni, hogy ha a Mester ma élne, miként hangszerelné át a saját darabjait. Úgy gondolom, ma is merész, karakteres és újító szellemű lenne. Ezt az irányt követtük mi is a feldolgozásoknál. Bátran használjuk a ma divatos ritmusokat, a modern jazz és popzene új stílusjegyeit. Az igazán nagy művek kiállják az idő próbáját, mai környezetbe kerülve pedig újjászületnek, és olyan hatást keltenek, mintha most írták volna őket." Sárik Péter Track-lista: 1 c-moll zongoraszonáta, op. 10, no. 1 - Finale (7:38) 2 D-dúr zongoraszonáta, op. 10, no. 3 - Menuetto (7:10) 3 Marmotte, op. 52, no. 7 (5:40) 4 III. (Esz-dúr) szimfónia, op. 55 (,,Eroica") - Marcia funebre (9:46) 5 IX. (d-moll) szimfónia, op. 125 - Örömóda (4:02) 6 Esz-dúr zongoraszonáta, op. 27, no. 1 ('Quasi una fantasia') - Allegro molto e vivace (7:16) 7 VII. (A-dúr) szimfónia, op. 92 - Allegretto (10:29) 8 cisz-moll zongoraszonáta, op. 27, no. 2 (,,Holdfény") - Adagio sostenuto (6:16) 9 IX. (d-moll) szimfónia, op. 125 - Molto Vivace (2:58) Összidő: 61:37 Producer: Sárik Péter Átirat és hangszerelés: Sárik Péter Felvétel: Almási Tamás Keverés és master: Gyulai Zsolt Kiadó: Rózsavölgyi & Co.; Budapest, 1. kerület, Budavári Önkormányzat Fotó: Arany-Tóth László, Aknay Csaba Borító: Szabó Ferenc Nyomda: HD Copy A felvételek 2015. május 8-án készültek a Várkert Bazárban, a Budapest, 1. kerület, Budavári Önkormányzat által szervezett ,,Beethoven Budán" című fesztivál keretein belül; kiegészítő felvételek készültek 2016. augusztus 10-én a Supersize Recording stúdiójában. Külön köszönet a ,,Budapest Bank Budapestért" alapítványnak.
oldal
3490 Ft
A Marczibányi téri Kodály Iskola 2014-ben ünnepelte hatvanadik születésnapját. A Magyar Örökség Díjjal és a Magyar Művészetoktatásért Díjjal kitüntetett iskola az alapító Kodály Zoltán, valamint elődei iránti tiszteletből jubileumi rendezvénysorozattal emlékezett meg az évfordulóról. Az iskola a Kodály Zoltán által megálmodott ,,Éneklő Magyarország" egyik utolsó végváraként ma is a művészeti nevelést tartja fő küldetésének, napi működésében a kóruséleté a főszerep. A jubileumi tanévben valósulhatott meg egy évek óta dédelgetett terv: egy kortárs gyermekkari műveket tartalmazó, napjaink magyar kórusművészetét átfogóan bemutató, valódi kuriózumnak számító lemez elkészítése. 2013 júniusában, a Magyar Rádió 22-es stúdiójában zajlott a húsz magyar kórusmű felvétele. Az iskola kórusai évtizedek óta eredményes résztvevői a hazai és nemzetközi versenyeknek, fesztiváloknak. A tiszta, egységes, csiszolt hangzásról, a zeneművek hiteles tolmácsolásáról a legkülönbözőbb szakmai zsűrik szóltak elismerően. Őri Csilla és dr. Uhereczky Eszter Artisjus-díjas karnagyok 2000 óta vezetik közösen az iskola kórusait. Repertoárjukon a régi zenétől a kortárs művekig szinte valamennyi korszak alkotásai szerepelnek. Az utóbbi két-három évben a kortárs művek bemutatása, illetve - legnagyobb örömükre - az iskola kórusainak írt művek ősbemutatói nyernek mind nagyobb teret. Az ezzel járó szakmai kihívás a kórustagok és a kórusvezetők számára egyaránt óriási élményt jelent. Tóth Péter, Kovács Zoltán, Fekete Gyula kompozíciói mellett Kodály Zoltán, Kocsár Miklós, Szőnyi Erzsébet, Pászti Miklós, illetve Petrovics Emil kompozíciói hallhatók a lemezen. 1 Fekete Gyula-Varró Dániel: Ez állati...! 4'16 2 Fekete Gyula-Eörsi István: Nyulamról 1'19 3 Fekete Gyula-Romhányi József: A teve fohásza 2'45 4 Szőnyi Erzsébet-Ki no Tsurayuki: Hó 0'44 5 Szőnyi Erzsébet-Ishikawa Takuboku: Hold 1'14 6 Kovács Zoltán-Csehy Zoltán: Kandallónál 1'40 7 Kovács Zoltán-Gál Sándor: Rókanóta 1'56 8 Pászti Miklós-Federico García Lorca: Csendes vizek 1'12 9 Pászti Miklós-Federico Garcia Lorca: Csendes erecske 1'52 10 Pászti Miklós-Federico García Lorca: Változat 1'13 11 Pászti Miklós-Federico García Lorca: Csend, utolsó ének 1'41 12 Pászti Miklós: Repülj madár 1'35 13 Kodály Zoltán-Kistétényi Melinda: Veronai táj 1'25 14 Kodály Zoltán-Arany János: Csalfa sugár 1'44 15 Kocsár Miklós-Kányádi Sándor: Elment a nyár 1'14 16 Kocsár Miklós-Kányádi Sándor: Hóvirág, hóvirág 0'57 17 Kocsár Miklós-Kányádi Sándor: Kelj föl, nap 1'15 18 Kocsár Miklós: Salve Regina 2'59 19 Kocsár Miklós: Assumpta est Maria 2'40 20 Kocsár Miklós-Kölcsey Ferenc: Bú kél velem 3'18 21 Kocsár Miklós-Kölcsey Ferenc: Szerelemhez 2'35 22 Petrovics Emil-Ady Endre: Hervadáskor 4'16 23 Tóth Péter-Kányádi Sándor: Nyári alma ül a fán 1'08 24 Tóth Péter-Kányádi Sándor: Napszállatja, napnyugta 1'11 25 Tóth Péter-Kányádi Sándor: Tarlón túzok lépeget 1'41 26 Tóth Péter-Kányádi Sándor: Hajnalban csillagok 1'43 27 Tóth Péter-Francesco Petrarca: Stiamo, Amor 2'45 28 Tóth Péter: Ave verum corpus 1'35 29 Tóth Péter: Regina caeli 2'15 30 Tóth Péter: Magnus, maior, maximus 2'20 A Marczibányi téri Kodály Iskola Kórusai Vezényel: Őri Csilla (1-3, 6-11, 15-17, 19-21) és dr. Uhereczky Eszter (4-5, 12-14, 18, 22-30) Hangmérnök: Buczkó Gábor (1-18, 20, 21, 23-30) és Jenei Sándor (19, 22) Zenei rendező: Bárány Gusztáv (1-18, 20, 21, 23-30) és Osváth Zoltán (19, 22) A felvételek a Magyar Rádió 22-es stúdiójában készültek 2013. június 10. és 14. között. Őri Csilla Zenei tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte a Középiskolai Énektanár- és Karvezetőképző Tanszakon Makláry József növendékeként, majd elvégezte a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás vezetői szakát. 2014 óta mesterpedagógus, tanfelügyelő és köznevelési szakértő. 1985 óta dolgozik a Marczibányi téri Kodály Iskolában ének-zenetanárként, kórusvezetőként, 1998-tól az iskola zenei igazgatóhelyettese, 2009-től igazgatója. Gyakorlatvezető tanárként működött az ELTE Énektanár- és Karvezetés Tanszakán (1988-2000), 2004-től a Zeneakadémia gyakorlatvezető tanára. 2006-ban a IV. Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen kimagasló művészeti tevékenységéért elnyerte a Zeneakadémia Alapítvány Különdíját. 2008-ban a zenei oktatásban végzett kiemelkedő munkájáért az Artisjus Zenei Alapítvány díjában részesült. 2011-ben az általa vezetett Leánykar Junior Príma Díjat kapott. 2012 óra a Magyar Kodály Társaság Elnökségi tagja. Dr. Uhereczky Eszter Zenei tanulmányait a budapesti Zeneakadémián végezte a Középiskolai Énektanár- és Karvezetőképző Tanszakon Párkai István és Hartyányi Judit növendékeként. 2009-ben szerezte második diplomáját az ELTE PPK másoddiplomás képzésén, ahol Kovács-módszer (zenei munkaképesség-gondozás) tanári képesítést szerzett, és pedagógus szakvizsgát tett. 2015-ben DLA fokozatot szerzett a Zeneakadémia Doktori Iskolájában. 1991 óta dolgozik a Marczibányi téri Kodály Iskol
oldal
2990 Ft
Vad, vagány, virtuóz - mint három szenvedélyes, romantikus akkord; ezek az első jelzők, amelyek először sejlenek fel bennünk Liszt nevének hallatára. Vagy talán a leghíresebb romantikus, egy korabeli szupersztár és a gyengébbik nem odaadó híve? A Liszt válogatott műveit tartalmazó korong különlegessége, hogy a legtöbbekben élő ,,virtuóz Liszt" képtől megpróbál eltávolodni és a nagy zeneszerző kevésbé ismert oldalait állítja középpontba. Liszt zenéje ugyanis nemcsak a virtuozitása jegyeit viseli magán, hanem a magyarságáét, a kozmopolitizmusáét és a mélyen hívő embert is megmutatja. Várnagy Andrea és Farkas Zsolt úgy igyekezett összeállítani a lemezt, hogy Liszt minden arcát megismerhessük, és a hallgató kiválaszthassa magának azt, amelyik a legközelebb áll hozzá. Ezért kapta a lemez a Liszt arcai címet.
oldal
2990 Ft
oldal
3190 Ft
Joseph Haydnra emlékezve a Magyar Klasszikusok sorozatunkba most népszerű Haydn-műveket válogattunk. Az egyik CD-n a mester kamarazenéjét idézzük két kvartettel (az egyik a Kaiser-kvartett, amely a Gott erhalte császárhimnusz és mai német himnusz dallamát dolgozza fel) és egy csellóversennyel, a másik CD 3 szimfóniát tartalmaz a ,,szimfónia atyja" legnépszerűbb kompozíciói közül. Az előadók: Végh-kvartett, Léner-kvartett, Starker János, a Tátrai Vilmos vezette Magyar Kamarazenekar és a salzburgi Mozarteum Fekete Zoltán vezényelte zenekara. JÁTÉKIDŐ: 132 perc
oldal
3990 Ft
oldal
1729 Ft
Jávori Ferenc, vagy ahogy sokan ismerik, Fegya, a klezmer spiritus rektora. Elsajátította majd megújította a jellegzetes zsidó hangszeres nép-zenét. Zenekarával, az 1990-ben megalakított Budapest...
A zeneszerző-életrajzok az esetek túlnyomó részében kevés izgalmat tartogatnak az utókor számára, Georg Friedrich Händel (1685-1759) pályája azonban e tekintetben is kivételesnek mondható....
Könyvportál Líra könyv Kiskereskedelem Nagykereskedelem Kiadók Kapcsolat Oldaltérkép ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ